Negyedik fejezet:
Valahogy megint elkeveredtem az ágyamig, mint egyetlen ülő alkalmatosság a lakásban. A boríték a kezemben. Forgatom. Gondolkodok. Vajon mit akarhat? Bocsánatot kérni? Most már minek? Nem tudom mit csináljak. Nem akarom kinyitni. nem akarom elolvasni, és azt szeretném ha ezt ö is tudná. Akarom, hogy tudja nem akarom. Van ennek értelme? Hirtelen ötlettől vezérelve, felpattanok az ágyról és elindulok az ajtó felé. Kilépek a lépcsőház folyosójára és elindulok a mellettem lévő lakás ajtajához. Megtorpanok. Mi van ha itthon van és látja ahogy becsúsztatom a levelet az ajtó alatt? Na nem. A végén még kijön. Gyorsan lefutok a lépcsőkön és bedobom a levelet a postaládájába. Vissza indulok. Belépek a szobába és megint az ágyon kötök ki. Úgy néz ki lassan ez nálam hagyomány lesz. Gondolataim cikáznak. Emlékek, érzések újra elborítanak. A középiskola sport pályáján vagyok. Érzem az avar illatát, amit a langyos szél fújj felém. Ősz van. Kiskabátban vagyok. Szomorú vagyok, mert úgy érzem becsaptak. Arra gondolok minek is kellet elmondanom Beának, hogy meleg vagyok. most aztán tudja az egész iskola. Persze legalább nem kell titkolni semmit, mert most már úgyis mindegy. Peti legalább megérti. Legalább Ö tőlem tudja. Szeretem Petit. Sajnos jobban, mint egy barátot szeret az ember. Jó vele lenni, jó rá gondolni, jó hozzá érni. Imádom mikor rám mosolyog, mikor megérint. Rágondolva is beleborzongok. Hirtelen megint a mában vagyok. próbálok itt maradni. Azt hittem ezen már túl vagyok, de úgy néz ki nem túl vagyok rajta hanem csak túlcsordult az önbizalmam. Nem szeretek erre gondolni. Nem is fogok.
Felkelek elindulok a fürdőbe. Zuhanyzok egyet. A meleg víz megint jót tesz. Mosom a hajam és egyszer csak kezem egy régi hegen akad meg. Gyorsra fogom a tempót. Nem engedem , hogy elkalandozzanak a gondolataim. Kilépek a zuhanyzóból és természetesen törölköző megint sehol. Mehetek a szobába. Törölközés közben azon gondolkodok ideje lenne valami rendszer vinni az életem itthoni részébe, mert így is elég rossz. A magány fojtogat. Tisztán és illatosan lépek be lyuk konyhába. Míg valami kávé féleséget töltök magamba, azon gondolkodok, hogy nem felejtettem e el valamit. Vissza megyek a szobába és bekapcsolóm a laptopot, ami az asztalon hever mióta beköltöztem. Megnézem az emailjeimet. Basszus. Tényleg elfelejtettem valamit. A héten nem dolgozok többet, mert szabadnapokat vettem ki. Mennem kell egy baráti vacsorára. Evvel csak egy baj van. Ott lesz a volt barátom is Csabi, akivel 6 évig voltam együtt, és ugyan barátsággal váltunk el nem biztos, hogy szeretnék vele egy asztalnál ülni és nevetgélni. De ha szeretnék is, nem is biztos, hogy tudok, nem biztos, hogy menni fog. Gondolkodok, hogy milyen okkal mondjam le. Megtámadtak az UFO-k. Nem jó. Kezdődő tüdőgyulladásom van. Khm, khm. Ez sem jó. Na jó képzelőerő hiányában kénytelen vagyok elmenni a vacsira. Lassan indulhatok is. Gyors magamra dobálok némi ruházatot. Belenézek a tükörbe. Nem a legjobb, de ha valakinek nem tetszik akkor megcsókolhatja a Gucci-mat. Na és már idő is van futok le a kocsihoz. Két pitty, beszállok, indítok. Hamar oda érek hála a kis forgalomnak és a magas benzin áraknak, ami az előbbit előidézte. Bekopogok az ajtón. Exem nyit ajtót. Mintha csak egy kedves ismerős lenne, köszöntöm. Az este folyamán sikerül megtartanunk ezt a távolságot, és csodálkozom mennyire könnyen veszem ezt az akadályt. Rá kellet jönnöm tényleg jobb ez így külön. Ö ott én itt. Anyagi kapcsolatunk még van. Neki adtam a lakást mindennel ami benne volt. Én sokkal jobban keresek. Persze nem fogadta el ingyen. Elvileg öt évig fizet nekem havonta egy fix összeget. Ha neki így jó nem vitatkoztam. Nem igazán tudom miről folyik a beszélgetés. Teljesen máshol jár az agyam. Persze, hogy fő gondolatom a levél. Lassan eltelik az délután és én elindulok fejfájásra panaszkodva haza.
bár a forgalom megduzzadt, azért hamar haza érek. Gyorsan felugrálok a háromezer lépcsőfokon. Nyitom az ajtón és belépek a putriba, oh elnézést az otthonomba. A földön megint boríték hever. Mi van ennek saját kézbesítője van? Felveszem a levelet és megforgatom. Újabb írás van a borítékon. Az sem sokkal több az eddiginél. Mindössze egy szó a Peti mellett. KÉRLEK! Na ne. Ne kérjen semmire. Természetesen a levél megint a postaládájában kerül csekély öt percen belül. Elfekszem az ágyon olvasok. Hirtelen elkap az alvás. Elalszok. Álmomban egy szebb lakásban élek és egy sokkal kellemesebb szomszédom van.
2011. február 26., szombat
Egy ima, Egy fiú harmadik fejezet.
"Rengetegen nem értik a humorom. Ha egy kicsivel bizonytalanabb vagyok, azt gondoltam volna, hogy nem jók a vicceim."
Harmadik fejezet:
Telefon csörgésre ébredek. Azt sem tudom hol vagyok. Miután beazonosítom a helyet, az évet, a nevemet és nememet, nekiállok telefont keresni. Csak menj a hang után. Az erre csörög a telcsim játékkal elég sokáig tart megtalálni a telefont. Nagy nehezen sikerül, de addigra már rég nem ad ki magából semmilyen hangot. Megnézem ki mert zaklatni ilyen korán. Ránézek a kijelzőre és kénytelen vagyok rájönni, hogy nincs is korán, mert nekem már öt perce dolgoznom kellene. Csak nyugi. Gyors telefonhívás a munkahelyre. Nyugtázzák és várnak szeretettel. Ráérősen megnézem ki hívott fel. Drága barátnőm. Gyorsan vissza hívom.
- Szia Szivike.- mondom még egy kicsit álmosan.
- Jó reggelt - megszokott vidámsággal ejti ezt a szép köszönést, hogy jó reggelt, mintha olyan jók lennének a reggelek.
- Ja, kicsit elaludtam. Mi a helyzet?
- Na éppen, ezért hívtalak, hogy megkérdezzem veled mi van!?
- Semmi különös. Albérlet csúnya, avagy nem az esztétikájáról lesz híres. Nem fog szerepelni a Szép Lakások magazinban.
- És hogy érzed magad? - érdeklődik kedvesen.
- Fáradt vagyok. - válaszolom ásítás közben.
- Mi van nem aludtál?
- De. Álmodtam is. Petiről. Azt álmodtam itt lakik mellettem. Nagyon rossz volt.
- Jól van. Majd elmeséled, de nekem mennem kell, mert jön a busz. Tudod nem szeretek a buszon telefonálni.
- Oksa. Nekem már úgy is dolgoznom kellene, úgy tizenöt perce. - mondom a faliórát bámulva.
- Na akkor majd még beszélünk. Puszillak Szivike.
- Én is Téged. Pusz. - és már csak a búgást hallom. Gyorsan elmegyek zuhanyozni. Ruháimat szét szórom a nagy szobában. Beállok a zuhany alá. Forró víz szinte égeti a bőröm. Jó érzés. Mikor végzek a tisztálkodással vizesen berontok a szobában. Természetesen elfelejtettem a törölközőt. Gyorsan kutattok egyet a szekrényből. Megtörölközök és magamra kapok valami elviselhetőnek mondható göncöt. Sietek, mert a munkahelyemen is véges a türelem. Munkát most nincs kedvem keresni. Már nyitom is az ajtót és már zárom is be magam után. Elindulok a folyóson szinte futásnak eredve, egyszer csak megtorpanok és vissza lépek az ominózus ajtóhoz. Megnézem a névtáblát és megdöbbenek. Nem álom volt. Evvel most nem akarok foglalkozni mennem kell. El is indulok. pillanatok alatt a parkolóban vagyok és keresem a slusszkulcsot. Megtalálom és a kis járgányom kettőt pittyegve nyílik. Beszállok és már megyek is a munkába.
Oda érve berohanok az irodában és se perc alatt kezemben a jól megérdemelt fekete. Belép főnököm.
- Déli kávézás. Ilyenkor már nem kell felébredni, mert lassan megint aludni kell. - micsoda humor.
- Bocs a késésért, de üres volt a hűtő az új otthonomban és nagyon éhes voltam. Le kellet vágnom a kakast. Pedig minden reggel pontosan ébresztett. - elengedek egy teli vigyort.
- És milyen az új lakás.
- Hát az az egy szerencsém, hogy nem vagyok vegetáriánus, mert akkor bár nem késtem volna el, mert nem ettem volna meg a kakast, de helyette ehettem volna penészgombát a fürdőszoba faláról.
- Szóval tökéletes. Nos ha ezt így megbeszéltük neki is állhatnál esetleg a munkának. Tudod amiért kapod a fizetésed. - és már csukja is be maga után az ajtót. Megállapítom, hogy ez az ember ma reggel nagyon elemében van. Ránézek az íróasztalomra és elmegy minden eddigi jókedvem. Már ha volt ilyen. Szeretem a munkámat egyébként, de ma valahogy nincs hozzá kedvem. gyorsan nekilátok átnézegetni a szerződéseket.Gyorsan telik az idő. Pörög a munka. Észre sem veszem és már dél van. Elindulok az ebédemért. A folyóson összefutok a főnökkel.Gyorsan elmegyek mellette, de hiába, utánam szól.
- Te nem hoztam magammal ebédet. Nem hoztál a kakas pörköltből? Szívesen megkóstolnám. -vigyorog.
- Nem. Az összeset megettem. A tollából pedig párnát csináltam, ezért is sikerült elaludni. Pihe puha párna.
- Na jó, akkor légyszíves és hozz nekem az étteremből ebédet. Ma jó a menü. Vagy nem oda mész? - letörölhetné a vigyort a képéről.
- Persze. - válaszolok. -Szívesen. - ma nem megy ez őszintén. Elindulok a kajáldába. Szép kis takaros hely. Olcsó. Belépek és már nyomják is a kezembe a menüt egy dobozban. Szólok, hogy kell még egy, majd miután megkaptam indulok is vissza. Vissza úton agyamban érlelődik a gondolat. Unalmas vagyok. A kezembe nyomták a menüt. Kérni sem kellett. Milyen unalmas egy pacák vagyok. Elhessegetem a gondolatot. Ebéd után hamar elmegy az a két óra.
Elindítom magam haza felé. A folyóson lopva közlekedek. Nincs senki. Gyorsan. Ajtót nyit. Belép. Ajtót csuk. Lenézek a földre. Van ott egy boríték. Az ajtó alatt csúsztatták be. Feladó: Peti. Csak ennyi... Peti.
Harmadik fejezet:
Telefon csörgésre ébredek. Azt sem tudom hol vagyok. Miután beazonosítom a helyet, az évet, a nevemet és nememet, nekiállok telefont keresni. Csak menj a hang után. Az erre csörög a telcsim játékkal elég sokáig tart megtalálni a telefont. Nagy nehezen sikerül, de addigra már rég nem ad ki magából semmilyen hangot. Megnézem ki mert zaklatni ilyen korán. Ránézek a kijelzőre és kénytelen vagyok rájönni, hogy nincs is korán, mert nekem már öt perce dolgoznom kellene. Csak nyugi. Gyors telefonhívás a munkahelyre. Nyugtázzák és várnak szeretettel. Ráérősen megnézem ki hívott fel. Drága barátnőm. Gyorsan vissza hívom.
- Szia Szivike.- mondom még egy kicsit álmosan.
- Jó reggelt - megszokott vidámsággal ejti ezt a szép köszönést, hogy jó reggelt, mintha olyan jók lennének a reggelek.
- Ja, kicsit elaludtam. Mi a helyzet?
- Na éppen, ezért hívtalak, hogy megkérdezzem veled mi van!?
- Semmi különös. Albérlet csúnya, avagy nem az esztétikájáról lesz híres. Nem fog szerepelni a Szép Lakások magazinban.
- És hogy érzed magad? - érdeklődik kedvesen.
- Fáradt vagyok. - válaszolom ásítás közben.
- Mi van nem aludtál?
- De. Álmodtam is. Petiről. Azt álmodtam itt lakik mellettem. Nagyon rossz volt.
- Jól van. Majd elmeséled, de nekem mennem kell, mert jön a busz. Tudod nem szeretek a buszon telefonálni.
- Oksa. Nekem már úgy is dolgoznom kellene, úgy tizenöt perce. - mondom a faliórát bámulva.
- Na akkor majd még beszélünk. Puszillak Szivike.
- Én is Téged. Pusz. - és már csak a búgást hallom. Gyorsan elmegyek zuhanyozni. Ruháimat szét szórom a nagy szobában. Beállok a zuhany alá. Forró víz szinte égeti a bőröm. Jó érzés. Mikor végzek a tisztálkodással vizesen berontok a szobában. Természetesen elfelejtettem a törölközőt. Gyorsan kutattok egyet a szekrényből. Megtörölközök és magamra kapok valami elviselhetőnek mondható göncöt. Sietek, mert a munkahelyemen is véges a türelem. Munkát most nincs kedvem keresni. Már nyitom is az ajtót és már zárom is be magam után. Elindulok a folyóson szinte futásnak eredve, egyszer csak megtorpanok és vissza lépek az ominózus ajtóhoz. Megnézem a névtáblát és megdöbbenek. Nem álom volt. Evvel most nem akarok foglalkozni mennem kell. El is indulok. pillanatok alatt a parkolóban vagyok és keresem a slusszkulcsot. Megtalálom és a kis járgányom kettőt pittyegve nyílik. Beszállok és már megyek is a munkába.
Oda érve berohanok az irodában és se perc alatt kezemben a jól megérdemelt fekete. Belép főnököm.
- Déli kávézás. Ilyenkor már nem kell felébredni, mert lassan megint aludni kell. - micsoda humor.
- Bocs a késésért, de üres volt a hűtő az új otthonomban és nagyon éhes voltam. Le kellet vágnom a kakast. Pedig minden reggel pontosan ébresztett. - elengedek egy teli vigyort.
- És milyen az új lakás.
- Hát az az egy szerencsém, hogy nem vagyok vegetáriánus, mert akkor bár nem késtem volna el, mert nem ettem volna meg a kakast, de helyette ehettem volna penészgombát a fürdőszoba faláról.
- Szóval tökéletes. Nos ha ezt így megbeszéltük neki is állhatnál esetleg a munkának. Tudod amiért kapod a fizetésed. - és már csukja is be maga után az ajtót. Megállapítom, hogy ez az ember ma reggel nagyon elemében van. Ránézek az íróasztalomra és elmegy minden eddigi jókedvem. Már ha volt ilyen. Szeretem a munkámat egyébként, de ma valahogy nincs hozzá kedvem. gyorsan nekilátok átnézegetni a szerződéseket.Gyorsan telik az idő. Pörög a munka. Észre sem veszem és már dél van. Elindulok az ebédemért. A folyóson összefutok a főnökkel.Gyorsan elmegyek mellette, de hiába, utánam szól.
- Te nem hoztam magammal ebédet. Nem hoztál a kakas pörköltből? Szívesen megkóstolnám. -vigyorog.
- Nem. Az összeset megettem. A tollából pedig párnát csináltam, ezért is sikerült elaludni. Pihe puha párna.
- Na jó, akkor légyszíves és hozz nekem az étteremből ebédet. Ma jó a menü. Vagy nem oda mész? - letörölhetné a vigyort a képéről.
- Persze. - válaszolok. -Szívesen. - ma nem megy ez őszintén. Elindulok a kajáldába. Szép kis takaros hely. Olcsó. Belépek és már nyomják is a kezembe a menüt egy dobozban. Szólok, hogy kell még egy, majd miután megkaptam indulok is vissza. Vissza úton agyamban érlelődik a gondolat. Unalmas vagyok. A kezembe nyomták a menüt. Kérni sem kellett. Milyen unalmas egy pacák vagyok. Elhessegetem a gondolatot. Ebéd után hamar elmegy az a két óra.
Elindítom magam haza felé. A folyóson lopva közlekedek. Nincs senki. Gyorsan. Ajtót nyit. Belép. Ajtót csuk. Lenézek a földre. Van ott egy boríték. Az ajtó alatt csúsztatták be. Feladó: Peti. Csak ennyi... Peti.
Egy ima, Egy fiú második fejezet.
"Az ember nem dagonyázhat a múltban, (...) mert annak örök stagnálás lesz a vége."
Második fejezet
Kissé megnyugodva indulok el az ágyam felé. Lefekszem a hátamra és bámulom a plafont. Emlékek ezrei vonulnak előttem végig. Újra érezem a fájdalmat. Peti volt az. 10 éve nem láttam. Miért pont most kellett találkoznom vele. Egyébként sem vagyok jól. Lelkem darabokban. Elköltözök. Holnap új albérletet keresek. Nem. Nem menekülhetek. Igaz nincs olyan porcikám, ami akár csak egy kicsit is kívánná azt, hogy vele akár egy városban lakjak nem hogy a szomszédja legyek. Eszembe jut megint a sok emlék. Tizennégy éves vagyok. Legjobb barátom Peti sétál mellettem. Megnyugtat a közelsége. Már régóta ö az akiben megbízok. Gyomrom összerándul. Valami fontosat akarok mondani neki. Remélem megérti. Nem akarok emlékezni. Rossz emlékezni, de hiába csak csak bevillannak régen elfelejtett képek, hangok, illatok. Leülünk egy padra a parkban. Egymással szemben egyik lábunkat átvetve a pad ülő részén, ahogy mindig szoktuk.Érzem az illatokat. Tavasz illat van. Első napok az évben mikor már a napnak van ereje. Hallom a mögöttünk elmenő busz zaját. Megszólalok, de akadozva beszélek.
- Peti. Valamit el kell mondanom. Nem túl egyszerű. Félek nem érted meg.
- Összejöttél Nórival? - kérdi azonnal. Szerelmes Nóriba és úgy tudja nekem is tetszik.
- Nem. Teljesen másról van szó. - kis szünet mély levegő - Az a helyzet, hogy hát én... én...
- Igen? Te? - Kérdi türelmetlenül.
- Hát én. Szóval én meleg vagyok.
- Te most csak viccelsz. Már megint át akarsz verni. - mondja mosolyogva.
- Nem Peti. Sajnos nem. - és elfordítom az arcom. Szégyellem magam. Pár másodperc csend után, ami nekem évszázadnak tűnik megszólal.
- Te nem viccelsz? Te nem viccelsz. - szemeit tágra nyitja. Látom gondolkodik.
- Na mondj valamit. - szinte könyörögve kérem.
- Várj már egy percet. - várok. Újabb évszázadok telnek el.
- Akkor is a legjobb barátom vagy. - kő hullik le a szívemről. Boldog vagyok.
Itt szakítom meg az emléket. Nem bírom tovább. - Gondolj másra. Gondolj valamire ami nem Peti és a fájdalom. Mindegy mire csak gondolj másra. - Biztatom magam. nem nagy sikerrel. Úgy döntök inkább keresek magamnak egy könyvet, ami lefoglal. A dobozom mélyen találok egy Laurell K. Hamilton könyvet. Az olvasás mindig eltereli a figyelmem, most mégis nehezen jár máson az agyam, mint Petin a szomszédban. Nem baj olvasok tovább. Lassan elnyom az álom. Nincs Peti csak a vak sötétség. Nyugalom...
Második fejezet
Kissé megnyugodva indulok el az ágyam felé. Lefekszem a hátamra és bámulom a plafont. Emlékek ezrei vonulnak előttem végig. Újra érezem a fájdalmat. Peti volt az. 10 éve nem láttam. Miért pont most kellett találkoznom vele. Egyébként sem vagyok jól. Lelkem darabokban. Elköltözök. Holnap új albérletet keresek. Nem. Nem menekülhetek. Igaz nincs olyan porcikám, ami akár csak egy kicsit is kívánná azt, hogy vele akár egy városban lakjak nem hogy a szomszédja legyek. Eszembe jut megint a sok emlék. Tizennégy éves vagyok. Legjobb barátom Peti sétál mellettem. Megnyugtat a közelsége. Már régóta ö az akiben megbízok. Gyomrom összerándul. Valami fontosat akarok mondani neki. Remélem megérti. Nem akarok emlékezni. Rossz emlékezni, de hiába csak csak bevillannak régen elfelejtett képek, hangok, illatok. Leülünk egy padra a parkban. Egymással szemben egyik lábunkat átvetve a pad ülő részén, ahogy mindig szoktuk.Érzem az illatokat. Tavasz illat van. Első napok az évben mikor már a napnak van ereje. Hallom a mögöttünk elmenő busz zaját. Megszólalok, de akadozva beszélek.
- Peti. Valamit el kell mondanom. Nem túl egyszerű. Félek nem érted meg.
- Összejöttél Nórival? - kérdi azonnal. Szerelmes Nóriba és úgy tudja nekem is tetszik.
- Nem. Teljesen másról van szó. - kis szünet mély levegő - Az a helyzet, hogy hát én... én...
- Igen? Te? - Kérdi türelmetlenül.
- Hát én. Szóval én meleg vagyok.
- Te most csak viccelsz. Már megint át akarsz verni. - mondja mosolyogva.
- Nem Peti. Sajnos nem. - és elfordítom az arcom. Szégyellem magam. Pár másodperc csend után, ami nekem évszázadnak tűnik megszólal.
- Te nem viccelsz? Te nem viccelsz. - szemeit tágra nyitja. Látom gondolkodik.
- Na mondj valamit. - szinte könyörögve kérem.
- Várj már egy percet. - várok. Újabb évszázadok telnek el.
- Akkor is a legjobb barátom vagy. - kő hullik le a szívemről. Boldog vagyok.
Itt szakítom meg az emléket. Nem bírom tovább. - Gondolj másra. Gondolj valamire ami nem Peti és a fájdalom. Mindegy mire csak gondolj másra. - Biztatom magam. nem nagy sikerrel. Úgy döntök inkább keresek magamnak egy könyvet, ami lefoglal. A dobozom mélyen találok egy Laurell K. Hamilton könyvet. Az olvasás mindig eltereli a figyelmem, most mégis nehezen jár máson az agyam, mint Petin a szomszédban. Nem baj olvasok tovább. Lassan elnyom az álom. Nincs Peti csak a vak sötétség. Nyugalom...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)