Egy ima, Egy fiú hetedik fejezet.

Hetedik fejezet:




Zuhanyzás után a kanapén ülök. A törölköző körbe tekerve rajtam. A hajamból a víz, mintha a könnyem lenne folyik végig az arcomon. Mondjuk éppenséggel lehetne az is, amilyen lelki állapotban vagyok. Nem értem Petit. Mi a fenét akarhat ennyi év után? Gondolataim megint a múlt barázdáin boronálnak. Megint sétálok a sportpályán. Még mindig azon gondolkodok, hogy lehettem ennyire bolond, hogy elmondtam a lányoknak, hogy meleg vagyok, mikor is egy hangot hallok a hátam mögül.
- Ákos! Ákos! Állj meg. -megfordulok. Peti az és néhány srác a suliból. Megállok várok. Amíg várom őket Petit bámulom. Érzem a szerelmet, amit iránta érzek. Elönt, beterít. Érzem az orromban az illatát, a számban az ízét. Már nagyon közel vannak mikor észreveszem, hogy Peti nagyon ideges. Odalép hozzám. Keze ökölbe szorul és felém lendül. Közben ordít.
- Kis buzi! Most megkapod, azt amit érdemelsz. - az első ütéstől a földre zuhanok. Nem is tudom, hol fáj jobban, kivűl vagy belül. Nem lehet, hogy ezt a Ö csinálja velem. Nem szólok semmit. Felállok és nézek rá. Újabb ütés. Már felállni sem akarok. Csak fekszem ott, hagyom hadd rúgjon és hadd üssön. Nem értek semmit. Az első pár rúgás fáj, az első pár szitkot hallom. Majd jön a fehér zaj. Nem hallok és nem érzek semmit, csak a lábakat és a kezeket látom a könnyeimen keresztül. Elvesztem az eszméletem. Boldog üresség. Se fájdalom, se kín, se Peti. Magamhoz térek. Kinyitom a szemem nagy fehérség vesz körbe. Anyu ül az ágyam mellett. Meggyötört arccal és karikás szemekkel néz rám. Mosolyog. Egy könnycsepp hagyja el a szemét. Kiderül, hogy három napja vagyok kórházban. minden tagom fáj. Kérdezik mi történt. Azt mondom nem tudom. Azt hazudom nem emlékszem. 
- Nem emlékszem. - mondom ki hangosan, mire vissza is találok a jelenbe. Könnyeimet izét érzem. Oldalra fordulok és várom megint a sötétséget, ami akkor is megnyugtatott és átölelt. Meg is jön. Elalszok.

Egy ima, Egy fiú hatodik fejezet

Hatodik fejezet:

A csörgő telefonnal a kezemben, azon gondolkodom mit is mondjak ha elhív valahova. Gyors rányomok a zöld gombra.
- Halló - mondom félszegen.
- Szia. Én Zoli vagyok a tévé szakértő szerűség.
- Szia. A tévé megfelelően működik ha, ezért hívtál. Megkapod a piros pontod.
- Ez remek, de nem feltétlen ezért hívtalak. Valós oka a hívásomnak az, hogy eljönnél-e velem valahova? -jaj tök izgi!
- Végülis miért ne. Igen szívesen. Mikor és hol?
- Ma este. Mondjuk úgy nyolc körül a Heléna étteremben?
- Rendben. Akkor este.
- Szóval akkor este.Szia.
- Szia.
Na ez érdekes lesz. Már idejét sem tudom mikor randiztam utoljára. Ránézek az órára. Van még pár órám. Gyorsan leugrok a boltba. Veszek pár dolgot. Mire hazaérek már neki is állhatok a készülődésnek. Gyors zuhany. Már szárazon, de még teljesen pucéran kinyitom a szekrényemet. Bárcsak tudnám mi a fenét húzzak fel. Fogalmam sincs.  Beletúrok a szekrénybe. Találok egy megfelelő farmert. Most már csak egy inget kellene keríteni. Gyorsan megtalálom a hozzá teljesen tökéletesen passzoló inget. Elkezdek öltözni. Éppen belebújok a farmeromban, mikor megcsörren a telefonom. Gyorsan felveszem.
- Szia Vera!
- Szia!
- Mi a helyzet?
- Á semmi csak gondoltam felhívlak.
- Éppen randira készülődök.
- Na! Mesélj.
- Á semmi komoly. Csak találkoztam egy jóképű emberkével. Segített a boltban kiválasztani a nekem megfelelő tévét.
- Na ez tök jó. Azt hittem nagyon oda leszel Csabi miatt. -A hangsúly a félig kérdőbe megy át.
- Oda voltam, de nem rég találkoztam vele és rá kellett jönnöm, hogy már jó ideje nem több, mint egy barát akivel egy lakásban és történetesen egy ágyban laktam aludtam.
- Örülök neki, hogy jól vagy.
- Én is, de most le kellene raknom, mert elkések. Ne haragudj.
- Ja, dehogy is. Menj csak dolgodra.
- Holnap felhívlak.
- Oksa. Majd holnap mesélsz mi volt.
- Naná. - válaszolok vigyorogva.
- Na akkor puszi. Érezd jól magad.
- Rajta leszek. Puszi.
Folytatom az öltözködést. Közben eszembe jut, hogy Réka barátnőmmel is nagyon régen beszéltem. Réka meg Vera már nagyon régóta barátaim. A középsuli nélkülük maga lett volna a földi pokol tízes hatványon. Így sem volt a legjobb, de legalább Ők ott voltak nekem. Sajnos mesze vannak, de telefonon tartjuk a kapcsolatot és, időnként össze-össze jövünk. Érdekes, hogy ennyi év után is mindig van mit mondanunk egymásnak. Miközben ezen gondolkodok el is készülők. Lefutok a parkolóban pihenő kicsi kocsimhoz. A város másik felében van az étterem. Gyorsan beülök a kormány mögé és már indítom is a járgányt. Vezetés közben azon gondolkodom, miért is megyek el erre a randira? Nagyon egyedül vagyok. Azt hiszem már akkor is nagyon egyedül voltam mikor még a Csabival voltam együtt. Legalábbis a végén. Kell  valaki. Ha nem is barát legalább egy érintés, hogy érezzem azt, hogy valaki kíván és szeret. Legalábbis valamilyen formában. Ha másra nem is arra jó lesz, hogy egy estét eltöltsünk, de hát ki tudja. Majd meglátjuk mi lesz belőle.


Megérkezek az étterembe. Hamar meglátom Zolit a tévészakértőt. Megint elmélázok azon a szép testen és helyes pofin. A feszülős póló kirajzolja szálkás izmait. Szép szeme akár a tenger, bele lehet fulladni. Nálam egy kicsit magasabb. Még a belefér kategória. Amint belépek szemünk össze akad. Oda érek az asztalhoz. Illedelmesen köszönök, majd helyet foglalok. Beszélgetünk általánosan mindenről. Közben leadjuk a rendelést. Nagyon szimpatikus. Kiderül, hogy nem nagyon volt állandó kapcsolata. Csak olyan futó szexkalandok. Felmerül a kérdés, miért?
- Miért van ez így? - fogalmazom meg a kérdést hangosan is.
- Nem tudom. Így alakult. Talán nem jókor és nem jó helyen találkoztam azokkal az emberekkel akik eddig szerepeltek az életemben. -hangsúlya gondolkodó, talán egy kicsit szomorú.
- Értem azt hiszem. Sokunkkal van ez így. - hangoztatom együttérzően.
Közeben befejezzük a vacsorát. Felmerül a kérdés, hogy hova tovább?
- Felmehetnénk hozzám, ha nem tartod túl tolakodónak a dolgot. -mondja bizonytalanul.
- Miért is ne.
Gyorsan fizetünk. Ránézek az órára. Észre se vettem, hogy eltelt két óra. Repül az idő, evvel a jó hapsival. Zoli autójával megyünk tovább. Odaérünk hozzá. Egy kis sorházban lakik. Belépünk az ajtón, körbe nézek. Otthonos egy kis kégli. Leülünk a nappaliban. Bekapcsol valami halk zenét. Egy üveg bort hoz be. Kibontja és tölt. Jól esik a vörös nedű. Beszélgetni kezdünk. Felállok a kanapéról és körbe nézek a nappaliban. Egy modern szekrénysor van a kanapé előtt, rajta az én tévém iker testvére. Ezen elmosolyodok. Sétálgatok, nézegetem a polc tartalmát. Érzem a tekintetét a hátamon. Megfordulok. Engem figyel. Feláll odalép hozzám és megcsókol. Melegség önti el a testem. Vissza csókolok. Mire magamhoz térek a hevülettől, már a kanapén fekszünk. Felmerül a kérdés hogy kerültünk ide? Mindegy. Szinte letépjük egymásról a pólót. Mozdulataink gyorsnak és agresszívnek tűnnének egy kívülálló szemével. Számomra ritmikus és őrjítően lassúnak tűnik. Ilyenkor van az ember a legközelebb az állatokhoz. Itt az ösztön dominál. Pillanatok esnek ki. Nem látod csak érzed mi történik veled. Nem végig gondolod hanem csak csinálod. Mire teljesen belemerülnék a dolgokba, valami egy hangos nyögés félbe szakít. Nem hiszem el. Pedig akár jó is lehetett volna.
- Bocsánat. - mondja szégyenkezve. Van is miért.
- Semmi baj. Mindenkivel előfordulhat tinikorában. - persze az utolsó szót csak gondolatban teszem hozzá. .
Szép. Gondolom magamban. Igen haragszok. Mindegy. Nekiállok öltözködni. Minden ruhadarabom helyére kerül. Vissza ülök a kanapéra.
- Holnap találkozunk? -kérdezem. Nesze neked még egy esély.
- Holnap nem jó. Jön a haza a feleségem. - állam a padlón.
- Mi van? - kezdek mérges lenni. - Valahogy ezt elfelejtetted mondani nekem. Ezt a kis... hogy is mondjam... apróságot?
- De holnap után találkozhatunk. Majd azt mondom, hogy túlóráznom kell. - azt hiszem beverek neki egyet.
- Zoli ne haragudj, de nem nagyon hiszem, hogy ez menni fog. Na jó nem bírom. Megkérdezem. Hogy van pofád ezt csinálni? Esetleg gyereked nincs? Mert ha mondjuk elválnál szívesen nevelném veled. Vagy tudok jobbat édeshármas? Te a feleséged meg szerény személyem? - érzem ahogy elönti az agyamat az ideg.
- Na jó inkább elindulok. Az ilyenektől felfordul a gyomrom.
Meg sem várom, mit mond. Már csapom is be magam mögött az ajtót. Bassza meg kell egy cigi. Most. El sem hiszem. Nekem is csak az ilyenek jutnak. A   szemben lévő házban éjjel-nappali bolt üzemel. Berongálok, mint egy örült. Kérem a cigimet és szinte még ki sem érek a boltból már ég is az első szál. Érzem, ahogy a nikotin végig száguld az ereimben. Megnyugtat. Mekkora bolond voltam megint. Gyorsan taxit hívok. Hideg van. Amíg várok a taxira minden csontom reszket. Megérkezik a taxi. Benyögöm az étterem nevét. Pár perc múlva már az én autómmal száguldozok haza. Gyorsan haza akarok érni. Ittam egy kis bort ha elkapnak akkor volt egy jogsim, és mivel csak egy van belőle nem szeretném ha megfosztanának tőle. Hazaérve még mindig azon a hülyén morgolódok. Fel vagyok háborodva. Szerintem jogosan.  Belépek az ajtón csörög a telefonom. Zoli az.
- Mit akarsz? -kérdezem gorombán.
- Most haragszol? - de jó kérdései vannak.
- Azt nem kifejezés. Hagyjuk egymást békén. Keress egy olyan meleg faszit magadnak aki elviseli, hogy van feleséged. Én nem az vagyok. - Mondom majdnem üvöltve.
- Jaj de jó hapsinak tartod magad. -mondja flegmán.
- Na ide figyelj te kis senki. Felejtsük el egymást. - gyorsan kinyomom.


Lassan megnyugszom. Érzem egy zuhany most jót tenne. Ruháimtól megszabadulva megyek a folyóson a fürdő felé. A földön a bejárati ajtó előtt megint ott van a levél. Felveszem és újra ideges leszek. Megint bővült a ráírt szöveg. Kérlek olvasd el!!! Peti. Na jó ebből elég volt. Most már kell valamit csinálni. Egy szál törölközőben kirontok a lépcsőház folyosójára kezemben az átkozott levéllel. Odalépek az ajtóhoz és neki állom ütni az ajtót. Várom, hogy kinyissa valaki. Senki sehol. Becsúsztatom a levelet alul. És vissza megyek, hogy végre elkezdjem a zuhanyzást.